2009. dec. 9.

Koncert!

---

No megtörtént a koncert is!:)
Magát a koncertet ha szakmailag nézzük nem sikerült a legfényesebbre, de nagyon jó volt azért!:)
Már csak azért is, mert idén többen is eljöttek, mint ahogy idáig. Kezdeném a legkisebb rajongómmal, aki mindemellett a legnagyobb: Drága Mirusom!:) Olyan aranyosan figyelt, hogy csak na! :) A Drága Nővéremről nem is beszélve, aki miután végre hazaköltöztek megtudta nézni a koncertem (remélem ezzel nem okozva neki nagy gondot, hogy kizökkentettem a tanulásból) ami azt hiszem nem megismételhető alkalom. Aztán ott volt a Marci is, a Barbi és a Gálító is, akik remélem szintén nem bánták meg, hogy eljöttek megnézni!:)
Krisztián pedig, mint egy beépített kém titokban nézte végig a koncertet, úgy hogy én észre sem vettem, de a kamera felvételen nagyon jól látszódik, szóval bizonyíték is van rá!:P Szóval nagyon jól esett, hogy eszében volt és eljött Ő is!:)
Anci meg Apu meg már természetes hisz ők az én állandó lelkes szurkolóim!:)

Sanyi bácsi persze hozta a formáját, a felesége pedig a végén újságolta nekem, hogy meghatotta magát azon ahogy játszottam, szóval annak ellenére amiennek én gondolom ahhoz képest azért nem volt annyira vészes ezek szerint!:)

Majd teszek fel képeket is, hogy legyen valami új, csak sajnos nem sikerült még felöltenem!

1 megjegyzés:

Vica írta...

Miénk volt a megtiszteltetés:)