2012. aug. 9.

Sziget... és ha sziget, akkor Ákos!

Évekkel ezelőtt amikor Ákos - Az utolsó hangos dal című számát játszották a rádiók és én mindössze 13 éves voltam (még arra is emlékszem, hogy az autóban ülve vártam, hogy induljunk templomba), felfigyeltem, hogy mit is hallok. Ákost...! Ákost, akinek a számaival úgy voltam odáig, hogy először furcsának találtam. Majd miután hazaértünk az első dolgom az volt, hogy előkerestem a számait, és mindent amit odáig furcsának találtam, egyre inkább tetszett és a rabjává váltam.
Nemcsak a számnak, de Ákosnak is, ugyanis azóta minden számába újra és újra szerelmes leszek. A sorok közé kerülök én is, és csak hagyom, hogy sodorjon magával.

Rá egy évre már sorban álltam a dedikáláson 8 órát, azért, hogy végre találkozhassak vele élőben, azzal az emberrel, aki valami olyat művel velem, hogy bármit csinál az tetszik, bárhogy nyúl a számokhoz, az tökéletes lesz, és minden amit leír, olyan tartalommal bír, ami példátlan.




Így, hát idén a Balaton Soundra készülve, egészen júl. 11-ig, a várakozás fogott el, hogy újra lesz az életemben olyan 2 óra, amikor feltöltődést kaphatok, amit aztán nehéz elmesélni, leírni.
Meglepő módon sikerült olyan helyet is találni, ahol láttam, és az első perctől kezdve úgy éreztem, "Igen, ez az, amit senki mást nem tud, csak Ákos!". Majd közel 20 perc után, (még akkor is, ha én a dedikáláson kapott Ákosos esőkabáttal felkészülve vártam az esőt) a koncert leállt! Az utolsó pillanatig bízott benne mindenki, hogy a koncert folytatódni fog, de sajnos ez nem így történt.
Másnap nagy örömmel fogadtam a hírt, másokkal együtt, hogy az elmaradt koncert nem marad kárpótlás nélkül, hiszen irány a Sziget!
                                      
A várakozás tehát folytatódott, és azt kell mondani, hogy nem hiába!
A koncertkezdés előtt a Nagy-színpad előtt már akkora tömeg volt, hogy azt hittem elkéstünk és már mindenki itt van aki eljött...
A koncert közel fél órás késsel ugyan, de a Balaton Soundhoz hasonlóan hatalmas tombolással kezdődött, annyi különbséggel, hogy 20 perc után folytatódott. Ez még viszont semmi, hiszen a látvány is hozta a színvonalat!                                                           
                                                                           

A koncert végét jelentő Adjon Isten jó éjszakát dal elhangzása után, az enyhe szomorúságot elhessegette a hír, hogy :Ákos lemezbemutató koncert dec. 15. - Aréna!

Ákos minél inkább öregszik, annál inkább fiatalabb! Az új stílus, az új számok, a feldolgozások, mind ezt bizonyítják!
A koncert minden pillanata kárpótlást jelentett a korábbi koncert minden esőcseppjéért!
A várakozás pedig nem marad el, hiszen a következő állomás, az új lemez és azt követő koncert!


2012. jan. 24.

Megérkezett Ambrus!


Megérkezett családunkba az én Drága Unokaöcsé, Ambrus január 22-én!

3470 g és 52 cm!
...megvárta a névnapomat...:)

2012. jan. 21.

Főzőcskézés

Ma a névnapomra kaptam 2 könyvet. Szakácskönyveket.
Igazából nem nagyon főztem még idáig és ez zavar eléggé, úgyhogy kifejezetten örültem ennek.

Így holnap én fogom elkészíteni a vasárnapi ebédet ezzel is terelve a gondolataimat.

A menü (amit még csak anyu tud, mert ez hétpecsétes titok:) ) :
- fokhagymakrémleves
- Fóliában sült csirke
- Gyümölcstorta

Remélem jól fog elkészülni és nem fogom elbénázni egyiket sem.

Majd készítek képet és felteszem ide az utókornak:)

Skillet

Újra

Ismét írok egy bejegyzést, mert nagy ritkán, de jó kiírni magamból dolgokat.
Sokszor ezt az ember nem tudja megtenni szóban, hogy olyan gondolatokat osszon meg, amiket szeretne.

Az életem 2 napja más, mint amilyen az elmúlt években volt, és ehhez egyelőre elég nehéz hozzászokni.
Már ha ehhez az ember hozzászokik vagy inkább beletörődik vagy inkább felfelejti...

Sosem voltam túl jó döntéshozó, leginkább úgyis mondhatnám, hogy nem tudok döntéseket hozni, ebben kéne erősödnöm (bár még magam sem tudom hogyan)
Azt remélem, hogy mégis sikerülni fog és akkor olyan ember leszek, amilyen szeretnék lenni és talán az emberi kapcsolataim is javulni fognak.

Nem tudom kimutatni az érzéseim, nem tudok emberekhez közel kerülni még ahhoz sem akihez igazán szeretnék...
Sokszor vagyok türelmetlen, sokszor fordulok magamba és ezek mind olyan dolgok, amik valahogy rám ragadtak...

Majd most talán az új évben, még ha nehéz döntésekkel is jár, de új alapokra helyezem az életem és remélem, hogy a sok felhő után végre elő bújik a nap... és visszasodor a régi kerékvágásba, oda ahol minden jó volt...

2011. okt. 1.

A hivatalos videó:)

Végre fent van a hivatalos videó:) Még visszanézni is tök jóó:) A Loca résznél kifejezetten libabőrös leszek:) Már várom a következő Flash mobot is:)

2011. szept. 28.

Flash mob Budapest

Gondoltam megosztom, hogy voltunk Noémivel táncolni, a Shakira Flash mob-on ami Shakira új illata miatt készült:) Kaptunk pólót, parfümöt és egy sálat is.
Itt az első talált videóm róla:)

2011. jún. 27.

Újra

Hosszú idők után itt az idő, hogy újra írjak a blogra.

Elég mozgalmas volt az elmúlt pár hónap ( egy egyetemista életében ez nem is olyan meglepő...:) ) Szóval most ide mindent besűríteni nem is igen lehetne...

Ma költöztem haza a koleszból, úgyhogy most éppen megfáradtan fekszem az ágyamban a nagy elpakolatlan cuccom között... Úgyhogy a holnapi napom se lesz unalmas!

Igazából, hogy mondjak valamit az egyetemista életről, most hogy az első év végére értem (Még csak belegondolni is durva..!!!!) nem olyan vészes, persze elég durva, így belepottyanni mindennek a közepébe. Az érettségi a maga nagyságával, majd miután túl voltam rajt a maga kicsinységével messze nem setette azt, hogy az egyetem ennyire más lesz, és ennyire nagy önállóságot igényel. (Nyílván volt róla fogalmam, de hogy ennyire...)De úgy érzem ez az 1 év pont arra volt jó, hogy kicsit önállósodjak, magamnak főzzek, magamnak intézzem a dolgaimat:)

Most a második félévben 4 matekot nyomattam egyszerre de most minden elsőre meglett:) Aztán még szeptemberbe jön a matek szigorlat...de remélem az is meglesz!

Szombaton megyek gólyatáborba, remélem jó lesz bár most akkora nagy kedvem nincs hozzá, ill. eléggé változó...:S

Na de akkor pár képet felteszek erről az évről nagy vonalakban:)


Voltak a gólyanapok...


Voltak kicsit lazulósabb napok...

Voltak penész lakótársaink...
... és emiatt volt a szobánk olyan, mint egy menekült tábor...
Voltak vizsgaidőszakban való esti pihenős séták...

És szép lassan eltelt ez az 1 év...:)

A nyárról pedig még csak ezután készülnek a képek..:)

2011. febr. 26.

Az idő ha megdermed a képen....

... az öröm talán itt marad!



Isten veled, Drága Mami!

2010. dec. 1.

1 hét = 1 hónap

Ezen a héten annyi minden történt velem (lényegében 3 nap alatt) ami máskor 1 hónap alatt.
Jó, lehet nem sok minden, de így egyszerre kicsit sok volt.

Kezdjük ott, hogy vasárnap késett a vonatunk vagy háromnegyed órát, amivel még úgy nem volt probléma.
Azzal már inkább, hogy akkora hó volt Pesten, hogy úgy szét áztam, mint a fene, vagyis mivel nem esett már nem abban az értelmében áztam át, csak a bőröndöt cipelni hóban, az nem valami szuper...
Aztán este mielőtt lefeküdtem volna ahogy kihúztam a laptopot a konnektorból (ami ott van közvetlenül az ágyam mellett) elhúzva az ágyamat, hogy hozzáférjek megpillantottam a csodálatos penész áradatot, ami ellepte falat. Na ott már nem sok kedvem volt az alváshoz...
Aztán végül lefeküdtem, de elaludni már nem tudtam, mert először a penész járt az eszembe, utána meg olyan szinten fájt a torkom, hogy azt hittem ott maradok..
Nyelni egyátalán nem tudtam, úgyhogy elég hosszú éjszaka volt...
Persze bementem az egyetemre, mert hát muszáj ha nem akarok az utolsó előtti héten lemaradni (igaz ebben az állapotban, majdnem olyan, volt mindha be sem mentem volna)...
D.u bevásároltam már teákból, aztán a lázmérő hamar kimutatta, hogy 38,5 fokos lázam van
akkor gyorsan gyógyszer meg 1 liter tea kíséretében elvoltam egész este...
Reggelre már csak hőemelkedésem volt, úgyhogy szerencsére hamar rendbe jöttem, így már csak náthás vagyok.
Na aztán ugye úgy volt, hogy a penész problémát megoldják még aznap. Hát ebből annyi lett, hogy hazaértem és a sarokban nem volt, vagyis a falfelület 80% maradt úgy ahogy volt. De legalább a penész mellé egy kis vegyszer szag is társult.
Itt már ott tartottunk a lányokkal, hogy mi jöhet még?
Nem kellett sokáig várnunk, hogy jöjjön még valami...
11-kor épp egy kis barátok közt-tel gondoltam, hogy elaltatom magam, amikor hirtelen elkezdett valami szirénázni. Először azt hittem, hogy valami van a filmbe majd feltűnt, hogy a Tünci is keresi a hang forrását. Ahogy kinyitottuk a szoba ajtót, rá is jöttünk, hogy az apartmanba lévő tűzriasztó adja ki a hangot(ami hozzá teszem olyan hangos volt, hogy komoly halláskárosodást okoz) a füst szagot is éreztük, szóval 5 perces hatásszünet után neki is álltunk gyorsan becsomagolni mindent ami szóbajöhetett. Lap-top iratok pénz aztán rohantunk.
Mint kiderült egy csaj odaégette a kajáját az emeleti konyhába, mivel csak úgy ott hagyta.


Szóval volt itt minden...
az éjjel nyitott ablaknál aludtunk, hogy legalább mérgezést ne kapjunk attól a szagtól, szóval az is jó volt...

Remélem több izgalom nem történik már a zh-t kivéveaz is épp elég...

De a jó hír, hogy ESIK A HÓ!!!!!!!!!

30 év múlva

Van egy tantárgyunk aminek az a neve, hogy írástechnika. A lényege, hogy a sok mérnök ember ne felejtsen el rendesen fogalmazni:D

Na mind1, a lényeg, hogy írni kellett egy fogalmazást, hogy hogy képzeljük el a világot 30 év múlva
Tisztára megszállt az ihlet így a leadás előtt 8 órával, éjjel fél 12-kor szóval attól tartok ez egy siker story lesz:P

Leírom ide is, csak, hogy legyen valami :)

30 év múlva…

- Anya! Anya! Már megint nem találom a cipőm! – kiabált a szobából Tomi, majd kipirult arccal megjelent az ajtóban. – Megvan, megint eldugta Emma játszás közben. Igazán rászólhatnál, hogy ne csinálja folyton, mert így megint el fogok késni a suliból…

- Ne bántsd a húgod, talán nem fél 9-kor kéne neki állnod készülni, hanem kicsit előbb. Azt hiszem, az esti tevékenységeidet le kell korlátoznom, mert egyre nehezebben kelsz fel reggel. –

Erre már nem is mondott semmit. Csak rám nézett azzal a tekintettel, amivel ilyenkor mindig szokott, és szó nélkül kisétált az autóhoz és beült. Ez a nap szörnyen indult.

- Jhonny indulhatunk! – mondta még mindig sértődött hangon, mire Jhonny halk zúgással beindította a motort és szép lassan kikanyarodott az útra. Még szerencse, hogy viszonylag új autóról van szó és még szépen veszi a kanyarokat, így volt időm meginni a kávét, amit a nagy cipőkeresésben nem sikerült. Meg kell hagyni, hogy jó ez az új találmány. Nehezen akartam elhinni, hogy működni fog, de mivel kivonták a forgalomból az ember által vezetett autókat, nem volt más választásunk. Nem is gondolná az ember, milyen könnyen meg lehet bízni egy ilyen gépezetben. Nem fárad el vezetés közben, nem okoz balesetet és az ember minden igényét figyelembe véve vezet. Az autók közötti kommunikáció nagyban gyorsítja a közlekedést. - Habár múltkor 2 percet kellett várni a Lánchídnál, mert egy autóban épp egy szülni készülő kismama ült, így az összes autó szabad utat adott neki. - Erre most szükség is volt, tekintve, hogy 10 percünk volt elérni az iskolát és még 15 beérni a munkahelyemre. Még szerencse, hogy az apjuknak külön céges autója van, máskülönben esélytelen lenne bárhova időbe odaérni.

Egy kanyarra voltunk az iskolától, amikor a rádióban épp a reggeli híreket mondták. Megint arról a balesetről volt szó, ami hónapokkal ezelőtt történt. Senki nem beszél róla szívesen, mert elég nehéz volt feldolgozni és akárhányszor meghallottam a tanácstalanság érzése járt végig.

De most újabb ember halt bele a sérüléseibe és most ismét veszélyben van egy idős ember.

- Anya! Már megint nem figyelsz rám. – ütögette meg a vállam, hirtelen fel sem tűnt, hogy megérkeztünk.

- Azt hiszem, már nem megyek haza, mert bent maradok a srácokkal gyakorolni a meccsre. Tudod délután bajnokság, remélem nem felejtetted el!

- Persze, hogy nem felejtettem! Apáddal és a húgoddal ott fogunk csápolni az első sorba! Már elő is kerestem, azokat a jó kis pomponokat, amiket úgy szeretsz. – mondtam, kicsit gúnyosan, mire már nem bírta tovább és elmosolyogta magát.

- Azt hiszem, az otthon maradhat. Még a végén a kabalámmá válik. – bökte oda, majd egy puszit nyomott az arcomra – akkor majd otthon találkozunk!

És már futott is a többi gyerek közé. Olyan gyorsan telnek az évek. Szinte fel sem tudom fogni, hogy már a 12. osztályba jár. Emlékszem, mikor 5 éves korában elhatározta, hogy informatikus lesz bármi áron, mert ő olyan akar lenni, mint a szülei. Akkor még nem is sejtettem, mekkora akaratereje van. Azóta osztályelső és fél éven belül az ország legelitebb egyetemének, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológia karának hallgatója lesz. Amikor én tanultam ott, még csak a szárnyait bontogatta ez a kar, de mára a felvételire jelentkezők száma jóval meghaladja a felvehető létszámot. És az én fiamat elsőként vették fel. Annyira büszke vagyok rá!

- Megérkeztünk, kellemes napot kívánok! – eszméltem fel Jhonny hangjára, aki már nyitott ajtóval jelezte az iroda előtti parkolóban, hogy megérkeztünk.

Gyorsan felszaladtam a lépcsőn beszálltam a liftbe és már a 20. emeleti irodám ajtajában találtam magam. Szeretem a munkahelyemet. Az orvostudomány és az informatika összeköttetése mindig is foglalkoztatta a fantáziám. Nem az a fajta informatikus vagyok, aki programokat ütöget órák hosszáig, hogy aztán egy másik üzletember kiszámolja rajt a havi nyereségét. Mi leginkább olyan robotokat programozunk, amik segítik a beteg emberek életét megkönnyíteni, Most éppen magán a beteg emberen próbálunk segíteni különböző szerkezetek beépítésével a szervezetbe, csak sajnos semmi sem megy olyan könnyen, ez az, ami miatt aggódom.

Az asztalomon egy papír fecni állt. Ahogy közelebb léptem, már tudtam is ki írta, de azért a kezembe vettem és úgy is elolvastam: ,, Gyere az irodámba, beszélnünk kell azonnal! Sz.” Nem mást jelentett, mint azt, hogy Szabolcs is, a főnököm, hallotta a reggeli adást a rádióban. Az a baleset mindenkit megrázott. Épp ezért nem beszélnek róla, de nekünk nagy lehetőséget biztosítana, bebizonyítani az embereknek, hogy az, amit teszünk működőképes.

Nagy léptekkel suhantam át a folyosón a nagy üvegajtóhoz. Amint odaértem, az ajtó már nyílt is.

- Gondolom, nem kell elmondanom, miért kerestelek. Ez a nagy alkalom, hiszen az az ember meg fog halni, ha mi nem segítünk rajta.

- Igen, a férjem már a kezébe vette a dolgokat, de nem olyan egyszerű a dolog, mint azt hinnénk. Mivel idáig csak robotok gyártásán dolgoztunk, nem tartják túl megbízhatónak, hogy most emberi testbe ültessünk olyan mű-szerveket, amiket idáig senki nem mert megtenni.

- Épp ez az! Senki nem merte, és tessék hány ember halálát okozta. Évek óta ezen dolgozunk, ha most sem sikerül meggyőznünk őket, akkor minden felesleges volt. Most azonnal el kell mennünk a kórházba és fel kell keresnünk azokat az embereket, akik abban a végzetes balesetben megsérültek! – mondta zaklatottan.

- Azonnal felhívom videófonnal a főorvost és felvázolom a terveinket. Még ma tennünk kell valamit, más különben nincs esélyünk. – mondtam.

- Jó, legkésőbb fél óra múlva indulunk, akármi is lesz a reakciójuk, nem várhatunk! – hadarta és már ment is tovább a folyosón.

Gyorsan videófonáltam. Meglepetésemre azonnal beleegyeztek, egyértelmű a számukra is már, hogy itt már valami olyan dologgal kell előállni, ami esélyt adhat ennek az embereknek az életben maradásra.

Ahogy beültünk az autóba hirtelen úgy éreztem magam, mint azon a napon, amikor a Lánchídnál kellett várakoznunk, amiatt a szülni készülő kismama miatt. Most miattunk várakoztak az emberek, hiszen kétségtelen volt, hogy sietnünk kellett. Hirtelen magam előtt láttam a fiam arcát, azt a magabiztos tekintetet és a 10 éves kislányomat. Emma koraszülött volt. Az orvosok már lemondtak róla, de én tudtam, hogy életben fog maradni, akár csak a bátyját keményfából faragták. Ez adott most erőt. Tudtam, hogy ez az ember is többre hivatott és neki is van esélye az életben maradásra.

Megérkeztünk. Most vagy soha.

A főorvos az ajtóban várt minket.

- Na, végre! Napról napra rosszabbul van, nem várhat tovább az eset. A családtagok is beleegyezésüket adták, így most már hozzáfoghatunk…

- Hál’ Isten. Higgye el, minden rendben lesz! – mondtam tettetve a megkönnyebbülést, de a valóságban tele voltam izgalommal.

- Legyen igaza… - válaszolta félelemmel a hangjában. – Nem hibázhatunk!

A nővérek már tolták is a műtő felé azt a 70 éves férfit, aki most az életéért küzd. Pedig mennyi minden vár még rá. Hirtelen megtorpantam. A férfi rám nézett és ugyanazt a határozott tekintetett láttam a fájdalom mellett, amit abban a 6 éves kisfiúban, aki a szüleihez hasonlóan informatikus akart lenni. Akaratlanul is egy halvány mosoly ült az arcomra és abban a pillanatban a mintha az ő arcán is megrezdültek volna a ráncok és egy kis mosolyt rajzoltak volna ki. Mint aki azt mondja, most már minden rendben van.

Hosszú órák teltek el és én még mindig csak ott álltam és vártam, hogy vége legyen a műtétnek. Életem nagy pillanata volt ez. Még soha nem végeztek el ehhez hasonló műtétet. Ez a mű-tüdő működésbe hozza a légző izmokat így teljes mértékben helyettesítené a megkárosodottat. Most hosszú évek munkája, kutatásai kelnének életre.

Kinyílt az ajtó. Az orvosok léptei a padlón olyanok voltak, mint a szívem dobbanása. Szabálytalan és egyre inkább gyorsuló. Féltem. Úgy érzem, mintha az én kezembe lett volna ennek az embernek az élete, aki abban a robbanásban sérült meg, ami több mint 500 ember életét tette majdhogynem lehetetlenné.

Ahogy odaértek hozzám a levegő is megállt. Nem tudtam leolvasni az arcukról, hogy mi történhetett odabent. Nem bírtam tovább, odafutottam.

- Mi történt??? Hogy van??? - támadtam le őket.

- Nem volt egyszerű… Több komplikáció is fellépett, de volt akaratereje az öregnek. Sikerült!!! – borult a nyakamba a főorvos és a levegőben megpörgetve, csak hajtogatta a bűvös szót. Sikerült!

- Ha szeretné, nézze meg. Alszik, szóval csak az ajtóig, ha kérhetem. – mondta mosolyogva.

A boldogságtól szóhoz sem jutottam csak mentem és mentem az ajtóhoz. A résen keresztül megpillantottam a kezét, majd az arcát. Az arcán most még erősebben láttam azt a mosolyt.

- Megcsináltuk! – hangzott fel a hátam mögött Szabolcs örömteli hangja.

- Meg bizony… - válaszoltam, miközben magam mögött hagytam az ajtót. - Ezt sokáig fogják emlegetni azt, hiszem.

- De még mennyire! Gyere, menjünk haza, rád fér a pihenés azt hiszem ez a nap túl sok meglepetést tartogatott!

- Az biztos. De még közel sincs vége. A fiam most fogja megnyerni élete nagy meccsét és azon még ott kell lennem. – néztem az órámra, és már rohantam is az autóhoz boldogan.

Időben érkeztem, Tomi ezt egy hatalmas vigyorral az arcán hálálta meg.

- Jé, Apával mindketten időben érkeztetek! Ezt gyorsan fel kell írnom valahova!

- Talán a pomponjaidra! – vágta rá Marci, az én utánozhatatlan férjem, kezében a nagy rózsaszín pomponokkal. – Jó napod volt Drágám? - kérdezte vidáman. – Olyan kivirult vagy!

- Az nem kifejezés! Vacsoránál lesz, mit mesélnem nektek bőven! – feleltem – De most már irány foglaljuk el azt az első sort ott elől!

És már indultunk is a pálya felé, és csak hálát éreztem azért, amiért ilyen csodás nagyszerű dolog történhetett velem, ezen a „szörnyű” napon.

2010. nov. 16.

Újra

hát ide már ezer éve nem írtam azt hiszem, de ez is tökéletesen jellemzi az időmet az ilyesmire...
Sajnos elég zsúfoltak a napjaim, és ilyenkor már mint mondtam párszor, elég fáradt vagyok írni és írni.

Már túl vagyok egy gólyahétvégén ami nagyon jó volt, aztán egy énekkaroson ami szintén jó volt, aztán meg egy jó adag zh-n.
Ma is írtunk egyet számtechből. Jó kevés volt rá az idő igazából sajnos, de azért remélem nem lesz vele túl sok gond...

Azon kívül tegnap elmentünk futni a Marcival. Most minden nap el akarunk járni, csak mivel nekem fél év után a tegnapi volt az első futásom jól ki is fárasztottam magam, így a mai kapásból el is lett halasztva:S:D Na de majd holnap:) Remélem...:D

1 hónap és vége lesz a szorgalmi időszaknak.. tök félek igazából, mert nem tudom mire számítsak... remélem minden rendbe lesz ismételten!

Ennyi egyelőre, mostantól igyekszem gyakrabban írni ide, hogy nyomon lehessen követni, vagy ha mást nem akkor pedig későbbiekben visszatudjam olvasni:)

2010. okt. 12.

vegyesen minden

Szóval a napokban megint nem írtam, mert mindig elfeletkezem, na meg nagyrészt mindenkivel tartom a kapcsolatot azt hiszem szinte, de az utókornak mégis meg kell örökíteni egy-két dolgot:)

Pl. azt, hogy az első zh-m, egész jóó lett, sőőt nagyon jó ahhoz képest amire számítottam és ahhoz képest amire számítottam, hogy majd a legrosszabbak közé fog tartozni, szerencsére nem így lett!:)

Azóta már készülünk az analízis zh-ra, ami viszont a csodák könyvébe fog kerülni, ha úgy fog sikerülni, mint a dm, mivel a srác aki tartja hát mit mondjak, elég laza....
De azért igyekszem, és remélem lesz valami...:S

Holnap Pázmány nap lesz, ami azt takarja, hogy csak 11.45-ig lesznek órák aztán elmegyünk koszorúzni a Pázmány szobrot utána pedig akadályverseny lesz a sulin belül!

23-25-ig lesz ezenkívül a gólyahétvége is, aztán meg még lesz egy énekkaros hétvége.
Tök tetszik, hogy ilyen sok program van, meg nagyon jók állítólag, ezért próbálok kikapcsolódás képen jelentkezni rá, na meg így legalább sok embert ismerek meg!:)

Aztán már csak a jövő hét, és őszi szünet!! jeeeeee el sem hiszem!!!:D Igaz, utána egyből egy szintfelmérő és egy dm zh újra, de nem baj... legalább szünet lesz!!!!:)

Azon kívül a pesti élettel nincs problémám, jó dolog hogy itt nem kell várni a buszra, sőt akkor megyek akárhova amikor akarok, mert nincs olyan, hogy 10-kor elmegy az utolsó busz (nem mintha egyébként idáig ilyen későn mászkáltam volna, csak múltkor a BME-s mátrixon ez feltűnt:D)

Nagyjából ennyi...
beteszem a két előzetest a gólyanaposat meg a Pázmány naposat, csak, hogy milyennek lehet elképzelni:)









2010. okt. 4.

Ez-az

A héten megtudom a csodás zh-m eredményét, amitől nagyon félek....
Igazából tényleg nem tudom már mire számítsak....

Na de a sulitól eltekintve, holnap egy kicsit kikapcsolódunk remélhetőleg. Este ugyanis elmegyünk megnézni a BME koleszánál lévő látványosságot, hogy így mondjam. Ez csupán csak arról szól, hogy beprogramozzák a lámpákat és azokkal pixelenként különböző figurákat hoznak ki.

Itt egy videó róla:

szerintem nagyon látványos!:)

2010. szept. 27.

Zűrös hét

Idáig egész jó heteim voltak, nyugisan eltelt minden, de ez a mostani ez már most kész katasztrófa.

Igazából most egy nagy visszakanyarodást szeretnék tenni, mivel nem meséltem a Láthatatlan kiállításról amire elmentünk a Marcival. Azért is akarom leírni, mert aki még nem volt az menjen el!!!!
Hihetetlen nagy élmény volt, legalább is számomra.
Tudni illik a vakokról szól és saját bőrön lehet kipróbálni, milyen az, ha vak az ember. A kiállítás első felében bemutatta nekünk egy vak fiú, hogy milyen eszközöket hogyan használnak (sz.gép, óra, játékok) utána pedig egy másik vezetővel bementünk a "sötétsébe". Az első fél percben nagyon megijedtemm, hogy nem fogom bírni, mivel nagyon rossz volt, hogy hiába pislogok nem látok semmit.
Aztán elkezdte nekünk mondani, hogy bármi kérdésünk van ő válaszol rá, akármilyen kínosnak is érezzük ( a sötétben úgy sem látszik, ha elpirulunk...:) )
Onnantól kezdve, ahogy beszélt hozzánk egyből megnyugodtam. Jó érzés volt, ahogy megfogta a kezem és vezetett, mert éreztem a sötétség ellenére is, hogy milyen jó szándékú.
Szóval a sötétben különböző helyszíneken voltunk. Tanya, város, piac, lakásban aztán egy bárban.
Sok mindent kellett felismernünk (szobrokat, eszközöket, állatokat) Úgyhogy tényleg nagyon jó volt. Az a 40 perc úgy repült el, hogy ihaj. Szóval azóta teljesen máshogy nézek a vakokra. Mert valami teljesen más világ.

Szóval nagyon örültem, hogy elmentünk rá!!!

Visszatérve a mostani hétre, megírom az első nagy Zh-m Diszkrét matekból aztán pénteken ismét házi zh. A múltkori 10-ből 10 pontos lett! Tök happy vagyok!:) Remélem nem ez volt az első és egyben utolsó ilyen...

na majd még jelentkezem, de mára ennyi.. szerencsére, holnap 9-re kell menni így most még van időm aludni:)

jóó éjt